Híreink
Első lépés a járványból fakadó korlátozások feloldására:
Május 18. hétfőtől a hétköznapi szentmisék látogathatók lesznek:
hétfőn, és csütörtökön reggel 7:30-kor, kedden, szerdán és pénteken este 18 órakor.
Kérjük a résztvevőket, hogy maszkot viseljenek a szentmisén.
Baltási Nándor plébános
Kedves Szülők!
Az elmúlt évekhez hasonlóan az idei évben is megrendezésre kerül nyári hittantáborunk. Célja, hogy a gyermekek mindennapjaikat is hittel éljék meg, életüket átfonja az Isten iránti szeretet és hála. A napi közös imádság és szentmisén való részvétel táborunk egyik alappillére.
Római katolikus közösség: túlélésen túl, feltámadásban bízva
A római katolikus egyház fő feladati közé tartozik Dunaújvárosban is egyrészt Isten irgalmának megmutatása és kiárasztása a világ felé, másrészt az emberek üdvözítése. Ezen „örök érvényű” célkitűzések függetlenek attól, hogy van-e éppen járvány, vagy nincs. Minden további szabadon vállalt feladat ezekből ered, és ezekhez tér vissza.
Ebből a két fő feladatból három nagyobb feladatellátási csoport adódik: ezek közé tartozik egyrészt a tanítói feladat (pl. a hit tanítása az embereknek), másrészt a megszentelői feladat (pl. a szentségek és a szentelmények kiszolgáltatása), harmadrészt a kormányzói vagy pásztori feladat, amely tulajdonképpen a Krisztushívők állandó közösségének gondozását és irányítását jelenti.