Híreink
A „Karácsonyi Időszak” miserendje
Tájékoztatást adunk a 2018. dec. 24. Karácsonytól - 2019. jan. 13. Urunk megkeresztelkedéséig tartó „Karácsonyi Időszak” római katolikus miserendjéről.
Az Adventi és Karácsonyi Időszak eseményei
Tájékoztatást adunk az Adventi idő miserendjéről, a Krisztus Király Templomban tervezett adventi koncertekről, a 2018. dec. 24. Karácsonytól - 2019. jan. 13. Urunk megkeresztelkedéséig („Karácsonyi Időszak”) miserendjéről.
Nagykorúságát ünnepli a Főtemplom
Megáldásának 18. és felszentelésének 10. évfordulóját ünnepli ebben az évben a Dunaújvárosi Főtemplom „Krisztus, a mindenség királya” római katolikus főünnepén, amely idén november 24-25. hétvégéjére esik. 2000-ben ezen a hétvégén áldotta meg Dr. Takács Nándor akkori székesfehérvári megyéspüspök atya az új templomot, míg a felszentelésre ugyancsak ezen a napon került sor 2008-ban, immáron Spányi Antal megyéspüspök atya főcelebrálása mellett.
A fenti évfordulókból és főünnepből adódóan orgonakoncert mellett főünnepi szentmisék lesznek:
"Én vagyok az Alfa és az Omega" - Szentségimádási lánc a világ körül
November 24-én 17 órától szentségimádást tartunk a Krisztus Király Templomban. Kérjük csatlakozzon az eseményhez személyesen és a https://corpusdomini.iec2020.hu/#/esemenyek honlapon is.