Ebben az évben a római katolikus naptár szerint 2018. február 14. napjára esik Hamvazószerda, mely a Nagyböjt kezdete. A nagyböjti idő célja Húsvét ünneplésének előkészítése. A nagyböjti idő Hamvazószerdától a Húsvétvasárnapot megelőző Nagycsütörtök estéjéig (az esti szentmise megkezdéséig) tart.

A Nagyböjt sajátos jellemzői és gyakorlatai:

1. A böjt: elsősorban – de nem kizárólagosan – ételböjtöt jelent, hamvazószerdán és nagypénteken szigorú böjt van, nagyböjt további péntekjein pedig hústól való tartózkodás. A böjtölés elmodernesedett formái a különféle tél végi és tavaszi méregtelenítő kúrák és szervezettisztító programok.
2. Az irgalmasság: irgalmasság az adakozásban (pl. a böjtölés által megtakarított pénzből a nálunk szegényebbek segítése), és irgalmasság a megbocsátásban (őszinte szívből – semmi viszonzást és hálát nem várva – megbocsátani mindenkinek, aki ellenünk vétett).
3. Imádság.
4. A szent negyven nap megkülönböztetett idő a liturgiában: a miseruhák színe a komolyságot, elmélyülést, bűnbánatot jelző viola, a templom dísztelen (pl. az oltár körül hiányoznak a virágcsokrok), az orgona legfeljebb az énekek alátámasztására szól.
5. A nagyböjt első szakaszában kulcsfogalom a bűnbánat, míg a nagyböjt vége felé a liturgia egyre inkább a szenvedő Krisztus alakját láttatja.

A nagyböjti szentmisék fő mondanivalója:

Nagyböjtben minden napnak saját miseszövege van, melyek közül a leglényegesebb jellemzők az alábbiak:
1. Hamvazószerda (2018. február 14.): A pap hamut szór az eléje járuló hívek homlokára „Emlékezz ember, hogy porból lettél, s porrá leszel” szavakkal. A hamu az előző év Virágvasárnapján megáldott barkák elégetéséből származik. Mindeközben a hívek a következő éneket éneklik: „Hamvazkodjál, hívő lélek, mert porba tér ez az élet. Akármennyit örvendeznél, ne feledd, hogy porból lettél.” Az a hívő, aki a hamvazószerdai hamvazkodást elmulasztja, az Nagyböjt I. vasárnapján még pótolhatja.
2. Nagyböjt I. vasárnapjának (2018. február 18.) legfőbb mondanivalói: Jézusnak a Sátán általi megkísértése vonatkozásában az Atya szavai: „Hozzám kiált, és én meghallgatom őt; megmentem és megdicsőítem őt” (latinul: „in vocavit me” = hozzám kiált), valamint Jézus szavai: „Nemcsak kenyérrel él az ember, hanem minden igével, mely Istentől származik.”
3. Nagyböjt II. vasárnapjának (2018. február 25.) vezérgondolata: „Emlékezz meg, Isten, irgalmasságodról, s könyörületedről, mely öröktől való” (latinul: „reminiscere” = emlékezz meg), és Jézus színeváltozása vonatkozásában – a kereszthalál előtt – a mennyei Atya tanúskodik, hogy Jézus az ő szeretett Fia: a fényes felhőből az Atya szózata hallatszott: „Ez az én szeretett Fiam, őt hallgassátok!” Ezen a napon a római katolikus templomokban a katolikus iskolák javára gyűjtik a hívek a perselypénzt.
4. Nagyböjt III. vasárnapjának (2018. március 04.) fő mondanivalója: „Szemeim mindenkor az Úrra néznek, mert Ő vonja ki a tőrből lábamat. Tekints reám, Isten, és könyörülj énrajtam.” (latinul: „oculi mei” = szemeim). Jézus a jeruzsálemi templomban árusokat talál, akik Atyja házát vásárcsarnokként használják, és Jézus számukra kijelenti – saját testének templomára utalva: „Romboljátok le ezt a templomot, és én három nap alatt fölépítem!”, előre vetítve, hogy kereszthalála után harmadnapra föltámad.
5. Nagyböjt IV. vasárnapja (2018. március 11.) „Laetare-vasárnap”, azaz „örvendezős vasárnap” (latinul: „laetare” = örvendezni): „Vígadozzál, Jeruzsálem! Gyűljetek egybe, kik szeretitek őt, vígaszának tejével hogy beteljetek.” (latinul: „laetare Jerusalem” = örvendezzél Jeruzsálem). A nap másik fő gondolata Jézus szavai alapján: „A Kenyér, amelyet én adok, az én testem a világ életéért.” (latinul: „panis, quem ego dedero” = a kenyér, amelyet én adok). Az örvendezős vasárnapon bátrabban szólhat az orgona, díszíthető az oltár, és a viola színű miseruha rózsaszínre enyhíthető.
6. Nagyböjt V. vasárnapja (2018. március 18.) régi magyar népi nevén „Feketevasárnap”: A liturgiában egyre erőteljesebben rajzolódik ki a szenvedő Krisztus képe. „Mi pedig dicsekedjünk, Urunk Jézus Krisztus keresztjében; benne van a mi üdvünk, életünk és feltámadásunk.” (latinul: „nos autem gloriari” = mi pedig dicsekedjünk). A nap másik fő mondanivalója Jézus szavai alapján: „Ez az én testem, mely értetek adatik; ez az Újszövetség kelyhe az én véremben.” (latinul: „hoc corpus meum” = ez az én testem). Ezen a napon a római katolikus templomokban a Szentföld javára gyűjtik a hívek a perselypénzt, a szentföldi keresztények megsegítése céljából.

A szentmisék időpontjai:

- Hamvazószerdán a szentmisére nem reggel, hanem este 18:00 órakor kerül sor a dunaújvárosi Nagytemplomban.
- A nagyböjti vasárnapok szentmiséit a hívek és az érdeklődők szombatonként este 18:00 órakor a Nagytemplomban, valamint vasárnaponként délelőtt 8:30-kor a Nagytemplomban és 10:30-kor az Óvárosban látogathatják.

A Nagyhét rendjéről – amely Virágvasárnaptól Nagycsütörtökön, Nagypénteken és Nagyszombaton át Húsvétvasárnapig tart – később ad tájékoztatást a Dunaújvárosi Római Katolikus Plébánia.

   

Miserend  

Hétfő

  7:30

Kedd
 18:00
Szerda
 18:00
Csütörtök  18:00
Péntek
 18:00

Szombat
(óvárosban)

18:00
Vasárnap

 9:00

Valamennyi szentmise helyszíne a Krisztus Király templom.

Kedden és pénteken szentmise helyett esetenként igeliturgia van áldoztatással.

 Gyóntatás időpontjai:

Szombaton:
17:10 - 17:50

Vasárnap:
8:15 - 8:50

Elsőpénteken:
17:15 - 17:50

   

Eseménynaptár  

H K Sze Cs P Szo V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
   

Hirdetés  

Minden hónap első csütörtökön 17:15-kor szentségimádást tartunk templomunkban a Rózsafüzér Társulat közreműködésével. Szentségimádásunk keretében a Prohászka Imaszövetséggel együtt imádkozunk a papi és szerzetesi hivatásokért.
   

n UEA logo


 maria radio