dunaujvaros.online.ady.geza Az alábbiakban a helyi internetes portál cikkét közöljük, melynek témája a dunaújvárosi egyházközség szombati családi délutánja. Forrás: https://dunaujvaros.com/hirek/201710/ahol_ketten_vagy_harman_osszegyulnek_a_nevemben 

 Fotó: Ady Géza

2017. október 15. (vasárnap) 9:34 - Vass Ádám

Családi napot tartott a dunaújvárosi karitász a római katolikus egyházközség számára abból a célból, hogy jobban megismerjék egymást és eltöltsenek egy kellemes délutánt, valamint erősítsék a közösséget.
A dunaújvárosi karitász szombaton rendezte meg első családi napját a római katolikus egyházközség számára. Megulesz Gabriella, a dunaújvárosi karitász csoportvezetője elmondta, a Krisztus király templomból szinte már mind ismerik egymást, de egy ilyen kötetlen délután során mindannyian közelebb kerülhetnek a másikhoz és új barátságok születhetnek. Szerinte ugyanis ha a társaság kapcsolata erősödik, annak mindig gyümölcsöző eredményei vannak több ember számára is és egy erős, szeretetteljes közösség jöhet létre. A kezdeményezés sikeres volt, sokan érkeztek a szép időben a templom mögötti napelemekhez, ahol reggel óta készült a vegyes pörkölt és ahol ez mellett több finomság is várta a családokat. A gyerekek közben társasozhattak, labdázhattak, és részt vehettek a kézműves foglalkozáson is és rózsafüzért vagy gyöngyfüzért készíthettek maguknak.


A családi nap Baltási Nándor esperes, a Krisztus Király templom plébánosa és Szeleczky Csaba, római katolikus helyettes plébános támogatásával jött létre, így természetesen ők is részt vettek a programon. A társaság később a besnyői fiatalokkal is bővült, akikkel közös hittantáborban vettek részt a dunaújvárosi gyerekek, az ő élménybeszámolójukra is sor került, majd együtt tehettek látogatást a templomtoronyba, és még az orgonával is jobban megismerkedhettek. Hat órakor azonban mind bevonultak a templomba és meghallgatták Szeleczky Csaba szentmiséjét.

További fotók a családi napról:

https://www.duol.hu/galeria/csaladi-rendezveny-katolikus-templomban/

 

   

Miserend  

Hétfő

  7:30

Kedd
 18:00
Szerda
 18:00
Csütörtök  18:00
Péntek
 18:00

Szombat
(óvárosban)

18:00
Vasárnap

 9:00

Valamennyi szentmise helyszíne a Krisztus Király templom.

Kedden és pénteken szentmise helyett esetenként igeliturgia van áldoztatással.

 Gyóntatás időpontjai:

Szombaton:
17:10 - 17:50

Vasárnap:
8:15 - 8:50

Elsőpénteken:
17:15 - 17:50

   

Eseménynaptár  

H K Sze Cs P Szo V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
   

Hirdetés  

Minden hónap első csütörtökön 17:15-kor szentségimádást tartunk templomunkban a Rózsafüzér Társulat közreműködésével. Szentségimádásunk keretében a Prohászka Imaszövetséggel együtt imádkozunk a papi és szerzetesi hivatásokért.
   

n UEA logo


 maria radio