Csapatban járnak nyaralni a városi katolikus gyermekek:
44 gyerek, köztük 8 középiskolás kísérő, valamint további 9 felnőtt kísérő vett részt idén nyáron Pétfürdőn a dunaújvárosi római katolikus plébánia által a hittanosai számára szerevezett 5 napos bentalvásos szünidei táborban. Néhányan a szintén Dunaújvárosból ellátott Pusztaszabolcsról és Besnyőről csatlakoztak. A teljes körű ellátást, élelmezést, és az emeletes ágy élményt nyújtó szobákban történő elhelyezést a pétfürdői Kolping Katolikus Szakiskola kollégiuma biztosította.
Jó érzékkel élik túlik a hőségriadót:
Mivel a tábor júliusi időpontja egybeesett az idei nyár eddigi legnagyobb magyarországi hőségriasztásának hetével, így nem hiányoztak a táborból a kánikula elviselésének programjai: csónakázás, pétfürdői és várpalotai kirándulások, a Thury-vár meglátogatása, fagylaltozás, jégkása kóstolás, balatonfűzfői strandolás és balatoni nyári bobozás várta a fiatalokat.
Öröklődik nemzedékről nemzedékre, a Föld legvégső határáig:
A közös lakozás és egymásra figyelés együvé tartozásának legnagyobb célja és célkitűzése, hogy bemutathatóvá váljon és megélhető legyen földgolyónk jelenlegi gyerekei és eljövendő fiataljai, valamint családtagjaik számára: a kereszténységet nem valami városi múzeum vitrinjéből kell előhúzni és leporolni, hanem ma is megélhető és vállalható, egyedül üdvözítő értékrend. Ezt szolgálhatja akár kiscsoportos foglalkozás, számháború, énektanulás, kézműves foglalkozás, a szülinaposok tortával köszöntése. De elsősorban szolgálja élhető éghajlatú Föld bolygónk alkotójának, azaz a teremtő Istennek dicsőítése a szentmisében, az imádságban, az énekben. Ebből a szempontból ez a tábor kitűnőre vizsgázott.
Makacs dolog a statisztika:
Ha egy negyvenezres dunamenti városból elindul 50-60 hívő fiatal kirándulni, akár azt is mondhatja bárki: nem nagy dolog. De abból a szempontból, hogy fentartható lesz-e hosszú távon Dunaújváros székesegyház méretű nagytemploma, avagy ékszerdoboz szépségű óvárosi temploma – abból a szempontból ez egy fontos életjel.
Nem jött volna, ha nincs a:
A szülők befizetésein és az érintett települések hívőinek perselyadományain túl a gyermeknyaraltatás létrejöttét segítették: a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt., a Székesfehérvári Egyházmegye, Dunaújváros Megyei Jogú Város Önkormányzata, a Dunaújváros Római Katolikus Plébánia. Isten tartsa meg jó szokásukat!